Örülünk, hogy érdeklődsz a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület nyílt napja után. A rendezvény nem titkolt célja, hogy az érdeklődőkkel megismertessük és megszerettessük a barlangkutatást, a barlangászatot. A következőkben felsorolt programokon a részvétel teljesen ingyenes.
Megismerkedhetsz egyesületünk tagjaival, akik válaszolnak kérdéseidre.
A nyílt nap igazán érdekes és lényegi része azonban csak ezután következik, ami nem más, mint a Létrási-Vizes-barlangba és a Láner Olivér-barlangban szervezett barlangtúra.
Gyülekező: 2011. október 22.-én (szombaton) reggel 8:10-kor, az 5-ös
busz lillafüredi végállomásánál. Ide vagy autóval célszerű érkezned,
vagy a Diósgyőrből 7.55-kor induló 5-ös busszal kell jönnöd.
Innen a vezetőkkel megyünk fel a Létrás-tetőn lévő kutatóházunkba.
A házat valamivel több, mint egy óra alatt érjük el gyalogosan.
Vagy az autóval közlekedőkkel, Létráson a kutatóháznál találkozunk reggel 9:00-kor.
A javasolt öltözet az erdei-hegyi túrához megfelelő (túra-)bakancs, vagy erős sportcipő, az egyéb felszereléseknek hátizsák, de lehetőleg nem sporttáska, amely az efféle túrákhoz nem igazán alkalmas. Gondolni kell eső lehetőségére is, és este a Bükk-fennsíkon lényegesen hidegebb van, mint a városban, ezért meleg ruhát, pulóvert, kabátot is célszerű hozni.
A kutatóház gépkocsival is megközelíthető. A lillafüredi találkozási helytől a táv kb. 10 km, ebből az utolsó 300 méter kavicsos földút, de személygépkocsival is (esős időben is) járható. A ház a turistatérképeken is fel van tüntetve. Az útvonal: A Hámori-tótól a Bánkút felé menő útra kell kanyarodni, majd 2½ km után ismét balra, a Jávorkút/Sebesvíz felé tartó szerpentinre. Ezen 4 km-t megtéve felérünk a létrási rétre, majd újabb 1½ km után balra térünk, egy (piros turistajelzéssel ellátott) földútra. Ezen 300 m után érjük el a kutatóházat.
Fent rövid pihenő (és reggeli) után átöltözünk a barlangtúrához, majd következik a nap legizgalmasabb eseménye, a ...
avagy
A Létrási-Vizes-barlang a Bükk-hegység egyik legnagyobb barlangja. A többi bükki nagybarlangtól eltérően inkább vízszintes jellegű: összhossza kb. 2500 m, mélysége kb. 56 m. Ezért, valamint a könnyű megközelíthetősége miatt hamar a bükki barlangászok tanbarlangjává vált. A barlangban tudományos vizsgálatok céljára egykor elhelyezett műszerek (légnedvesség-, csepegés-, hőmérsékletmérők és radondetektorok) leolvasására irányuló rendszeres túrák miatt a nehezen járható helyek létrával vannak kiépítve. E kiépítettség azonban nem csökkenti a barlanglátogatás izgalmát, romantikáját, sőt: a belsőbb részek könnyebb elérhetősége révén még növeli is azt.
A célszerű barlangi túraöltözet:
A túraöltözet semmiképpen se legyen azonos azzal, amiben feljössz, mert nincs kellemetlenebb, mint a túra után sáros, esetleg átnedvesedett ruházatot viselni!
Mire lehet számítani a barlangban:
A többi majd kiderül a helyszínen! Fényképezőgépet is érdemes magatokkal hozni!
Családtagjaitokat se hagyjátok otthon! Szép idő esetén a többiek is kellemesen eltölthetik idejüket a barlangászház előtti patakos, ligetes réten.
A barlangtúra után sincs azonban vége még a (nyílt) napnak! A kutatóház két szobájában 12+16 férőhely van (emeletes ágyak és priccsek - hálózsákot hozni kell!), ezért aki teheti, annak éjszakára is érdemes a Bükk-fennsíkon maradnia. Annál is inkább, mert a túrákat gyakran követik jó hangulatú esti baráti beszélgetések a tábortűz mellett, és előfordul gitárral kísért közös éneklés is, ahol megismerheted és megtanulhatod barlangász dalainkat.
Élelmezésben önellátás van, ezt tehát mindenkinek magának kell hoznia, azonban a házban az alapvető konyhai felszerelések megtalálhatóak, ezeket nem kell hozni, valamint van gáztűzhely is.
A házban elektromos áram nincs, valamint a háznál és a környékén nem működnek a mobiltelefonok sem.
És végül egy utolsó fontos dolog. Ha még nem vagy 18 éves, akkor a barlangtúrán való részvételhez szüleid írásos hozzájárulása szükséges. Az ismertetőhöz tartozik egy nyilatkozat, amit szüleiddel, gondviselőddel alá kell íratnod és kérjük, hogy a szombati gyülekezőre hozd el magaddal! Enélkül sajnos nem vehetsz részt a barlangtúrán.
Reméljük, hogy sikerül megszerettetnünk veled a barlangászatot, felkelteni érdeklődésed a barlangkutatás iránt és sikerül "megfertőznünk" annyira, hogy később tagjaink közt üdvözölhessünk, és együtt mehessünk feltárásokra, versenyekre, fotóstúrára, vagy készítsünk barlangtérképet!
Kellemes túrázást, jó szerencsét kívánunk!
MLBE vezetőség.
Alulírott
mint (név)
(született:)
(cím)
alatti lakos törvényes képviselője ezennel kijelentem, hogy a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 2010. április 16-i nyílt napjára vonatkozó tájékoztatóját ismerem, és hozzájárulok, hogy fent nevezett gyermekem ezen a napon a barlangkutató egyesület tagjainak felügyelete mellett, a Létrási-Vizes-barlangba szervezett barlangtúrán részt vegyen.
2011. .................... ....
| ........................................ szülő |
........................................ szülő |