KARSZT ÉS BARLANG - 1993.
(Preprint - 1999.)
A Jáspis-barlang feltárása, kutatási eredményei
Ferenczy Gergely - F. Nagy Zsuzsanna
(Képek: Kovács Attila)
A hazai barlangkutatás 1993-as évének egyik legjelentősebb eredménye, a Jáspis-barlang feltárása volt. A barlang a Bükki Nemzeti Park területén, porfirit-mészkő határon nyílik, járatrendszere benyúlik a még napjainkban is művelt Nyavalyás-hegyi dolomit külfejtés bányatelkébe, csakúgy mint a közeli, fokozottan védett Balekina-barlang.
Kutatástörténete:
A Szilfás-nyelőt a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület jogelődjei a 70-es évek elején már bontották, ekkor azonban a töbör mélypontján létesített akna alján talált nagyméretű köveken nem tudtak áttörni. A feltárást abbahagyták, pedig leírásuk szerint ekkor is erős huzat tört fel a kövek közül.
A barlang feltárása 1993 augusztusában történt meg, a csoport nyári táborán. A bontást nem a mélyponton, hanem néhány méterrel följebb, egy réteglap alatt kezdte meg négy fiatal kutató (Apró Zoltán, László Róbert, Liksay László, Lipták Roland), és 6 nap alatt sikerült a bejárati eltömődést megszüntetniük. Aznap egyikük a Nagy-akna tetejéig jutott, azonban a végpontot kötél hiánya miatt csak a bejutást követő második túrán tudták elérni. Az első bejáróknak az a ritka szerencse adatott meg, hogy a közel 200 méter mélységű végpontig szabad volt a járat, eltömődés nem állta útjukat.
A barlang feldolgozása, dokumentálása azonnal megkezdődött, s 1994 júniusáig, a Dzsenga-folyosóban történt omlásig intenzíven folyt. A vesztett-pontos felmérést követően 1993 decemberében - a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága felkérésére - az egyesület elvégezte a pontos geodéziai mérést. Ezek alapján a barlang mélysége 190,2 méter, felmért hossza 626,6 méter, fel nem mért járatainak hossza körülbelül 200 méter, ezzel hazánk 4. legmélyebb és 26. leghosszabb barlangja.
Ezen túlmenően elkészült a barlang természeti állapotának felmérése, a fotódokumentálás a jellegzetes képződményekről, a fokozottan védetté nyilvánítási kérelme, ezen kívül a barlang ideiglenes lezárása. Az omlást követően megszűnt a barlang intenzív kutatásának lehetősége. A biztonságos járhatóság, esetleges életmentés érdekében szükséges műszaki bevatkozások csak nagyösszegű beruházással oldhatók meg.
A barlang bejárása, ismertetése:
A barlang bejárata egy rövid patakmeder végén lévő kisméretű töbörben, egy lezökkent réteglap alatt található.
Ez a rész szűk volta és a mozgó, labilis kőzettömbök miatt a barlang egyik kritikus szakasza. 20 méter mélységig labilis állapotú réteglapok, kövek között lehet lejutni a több tagból álló Nagy-akna első 8 méteres tagjához. Ebből az első 12 m-es járat szűkületekkel (Szűkölet) nehezített, s csak kevesek által járható.
A Nagy-akna rézsútos - a rétegdőlésnek megfelelően - kb. 60°-os lejtésű. Jellegéből adódóan számos nitten kell átszerelni, míg a közel 30 méteres szintkülönbséget leküzdve -48 méterre érünk. Itt elérjük a barlang főteomlással kialakult termeinek egyikét (Ében-terem), ahonnan az első, erősen emelkedő (40°) 40 m-es oldalág nyílik. A terem alját a plafonról lepergett kőzettömbök és a patak által szállított hordalék alkotja. A terem mélypontján található szűkületen áthaladva elérjük a 15 m hosszú Dzsenga-folyosót, amely átlag 50° meredekségű, s a 15 m mély Kis-aknába torkollik. A folyosó járószintjét nagy mennyiségű patakhordalékba ágyazott törmelék alkotja. Ezen a szakaszon csapadékos időszakban akár 30-50 l/perc hozamú patak folyik keresztül, mely a törmelék állékonyságát méginkább rontja. A folyosón történő áthaladást nem ritkán kisebb-nagyobb kőzetomlások követik, mely az alatta található aknában közlekedőkre nézve életveszélyes. Egy bejárást követően egy nagyobb kőzetomlás az Ében-teremben kb. 5 percig volt hallható. Ekkor a Kis-akna bejárata labilis helyzetű, nagyméretű kőzetdarabokkal beboltozódott. Ez a szakasz a sorozatos omlások miatt a barlang legkritikusabb része.
A Kis-aknába leereszkedve 73 méter mélységben kezdődik a barlang kötél nélkül járható, lépcsőzetesen haladó, helyenként nehéz mászással leküzdhető, átlag 50° lejtésű szakasza.
-90 méter mélységben érjük el a 2. oldalágat, mely 32 métert emelkedik, 55 méter hosszon. Néhány méterrel lejjebb a leghosszabb oldalág, az ún. Lechuguilla-ág nyílik, mely különösen a Fő-ágba torkollása közelében igen cseppköves. Hossza közel 120 méter, a felszínt a bejárathoz viszonyítva 53 méterre közelíti meg. Ez a szakasz nehezen járható szűkületei és átlag 60° meredeksége miatt. Aktív, vizet vezető járat. Érdekes, hogy átvágódott mésztufagátak találhatók benne, a végponton pedig megfigyelhető egy patakhordalékból álló fal. A végponton egy szűk repedésből érkezik a víz, egy kb. 4 méteres vízeséssel.
103 méter mélységben egy újabb oldalág - az ún. Fa-ág nyílik, mely az elején található kb. 1,5 m magas, 80 cm átmérőjű kidőlt, vízszintes helyzetű cseppkőről kapta nevét. Az oldalág nem tér el a többitől: nagy meredekségű, kb. 60 m hosszan nyúlik felfelé.
110 méter mélységben egy kisebb teremben elérjük a Gambik Atyját, mely egy nagyméretű, plafonról lehasadt kőzettömb elnevezése (méretei kb. 12x8x10 méter). Itt ismét kettéválik a járat. A Fő-ág a tömb alatt folytatódik. Ha azonban a nagy kövön átmászunk, a Fő-ág kerülőjébe érkezünk, mely gyakorlatilag egyetlen omladékos terem, ahol a járattalpat több m³-es kövek alkotják. A termen áthaladva visszaérkezünk a Fő-ágba.
128 méter mélységben egy kis oldalágban található a barlang egyik kuriózuma a HBM-terem, ahol egy 6 méter magas, falhoz támaszkodó hófehér sztalagmit található.
156 méter mélységben elérkezünk a barlang legérdekesebb részére, az ún. Heliktites-terembe. Ezt követően egy omladékos aknán lejutva eljutunk a barlang végponti zónájába, mely már kevésbé lejt. A végponton egy szűk keresztmetszetű szifon állja utunkat.
A barlang földtani, vízföldtani viszonyai, morfológiai jellemzői:
A Jáspis-barlang a Nagy-fennsík É-i peremén, a Szárdóka hegy északi oldalán nyílik, a Szilfás-nyelőként ismert víznyelő töbörben. Bejárata porfirit (Szentistván-hegyi Porfirit Formáció, középső triász) mészkő (Hámori Dolomit Formáció Nyavalyási Mészkő Tagozata, középső triász) határán nyílik. Vizét a porfiritből fakadó időszakos forrásokból kapja. A források feltehetően a nemkarsztos kőzet felszínközeli repedezett rétegéből kapják utánpótlásukat, ugyanis az esőzéseket, hóolvadást követően viszonylag gyorsan (kb. 1 hónap) elapadnak. Felszínen jelentkező maximális hozamuk összesen kb. 60 l/perc. (A barlang végpontja környékén a patak hozama ennek többszöröse.)
A két forrás egymástól kb. 10 méterre a dózerút két oldalán, a harmadik ezektől 40 méterre található. Vizük néhány méter után a nyelőhöz vezető patakmederben eltűnik, és a barlang Ében-termében, illetve a Lechuguilla-ágában jelenik meg. Feltételezett vízgyűjtő területük nem éri el a 0,1 km²-t.
A források és a barlang között egy kb. 50 m hosszú, időszakos patakmeder vezet, mely gyakorlatilag inaktivizálódott. A barlang feltehetően felszíni törmelékes-agyagos zónán keresztül kapja vizét, mely kellőképpen megszűri ahhoz, hogy megakadályozza a szervesanyag-bemosódást, s hogy vízi élőlények (gőte, béka) kerüljenek be a barlangba.
A barlang négy 40-100 méter hosszú oldalága csapadékos időszakban vizet vezet, így a végponton a Fő-ág vezette patak hozama olykor 200-300 l/perc is lehet. A barlang kb. 60°-os meredekségű esése következtében ez a vízhozam méteres nagyságú, vízgyűjtőről származó porfirit- és főteomlásból származó mészkőtömböket képes szállítani a barlangban, amit elősegít a bükki viszonyok közt jelentősnek számító járatszelvény is. A barlang jelenlegi alakulásában az oldás, kőzetleválás mellett szerepet játszik az erózió is. A barlang kitöltése eszerint nagyméretű porfirit, mészkő tömbök és finomabb szemű patakhordalék, mely a járattalpat gyakorlatilag végig elfedi. A hordalékban koptatott porfirit, és belőle származó hidrokvarcit (jáspis) találhatók, néhány kg-os méretben is. A barlang ennek előfordulásáról kapta végleges nevét.
A járatok egyes szakaszain megfigyelhetők a patak által lerakott osztályozott hordalékból álló falak (Ében-terem, Lechuguilla-ág). Ez utóbbi végén egy kb. 4 méter magas, 20 m hosszú törmelékfal látható a szálkő mentén, a patakmeder mellett.
A barlang végponti szifonja egy törmelékkel feltöltött, igen szűk járat, mely kb. 6 méter hosszan követhető egyes kutatók számára. A végén törmelék zárja el az utat. A szifonban elnyelődött víz a Garadna-völgyben láthat napvilágot, mely a fennsík eme részének erózióbázisa. A szűk járat valószínűleg a völgy holocénra tehető feltöltődése miatt keletkezett, az eredeti, nagyobb szelvényű, mélyebben húzódó eltömődött járat kerülője, árvízi túlfolyója.
A barlang befoglaló kőzete változatos, sötétszürke karbonát. Főleg a bejárati részre jellemző a kőzet inhomogenitása: a sötétszürke mészkőből kipreparálódott mállott felszínű 5-20 cm vastag dolomitrétegek váltakoznak, melyek az oldásosan alakított falakon kipreparálódott rétegfejekkel szembeszökő formákat mutatnak. A dolomitos rétegek mállási terméke világosbarna-világosszürke, így színében is eltér a mészkőtől.
A bejárati szakasz utáni sötétszürke, helyenként márgás mészkőben agyagpala és tűzkő rétegek, kalciterek láthatók kipreparálódva, körülbelül 140 m mélységben pedig a főtén néhány méteren, pár cm-es ősmaradványok láthatók (ammonitesz, csiga- és kagylótöredékek).
A barlangra a bejárati szűk, omladékos szakaszon és a helyenként ép főtéjű szűkebb szakaszokon kívül viszonylag nagy keresztmetszetek jellemzőek. Ennek oka a másodlagos járatalakulás, a réteglapok mentén bekövetkező főteomlás. A nagy szelvényű járatok főtéjén kezdeti oldásnyomok nem figyelhetők meg, egyes helyek teljesen sík járattalpát nagyméretű lehasadt tömbök alkotják (legjellegzetesebb a Kerülő-ág terme). A barlang szűkebb szakaszain a plafonon megtalálhatók a kezdeti járatalakulás nyomai, a mennyezeti csatornák, ill. a tektonikus preformáció jelei. Ezeken a szakaszokon a kőzet állékonyabbnak mutatkozik.
A járatok a kőzetdőlést követik (kb. 60° dőlésű, 130-310° csapású) egy-két kisebb lejtésű szakasztól eltekintve. A végponti szifon járható része nem éri el a dolomitsávot.
Említésre érdemesek a barlang cseppkőképződményei is. A Heliktites-teremben érdekes, ágas-bogas heliktitcsokrok láthatók, melyek 50-150 mm hosszúságúak és sugarasan egy központból (repedésből) szerteágazóan nőnek ki. A heliktitek anyaga a Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettani tanszéke röntgendiffrakciós vizsgálatai alapján aragonit, illetve a töveknél réteges eloszlásban kalcit-aragonit váltakozva. Ez a tény azért érdekes, mert a barlang genetikáját tekintve hidegvizes eredetű, az aragonit viszont főként melegvizes barlangokban képződő kiválás. Az aragonit hideg vízből való képződése ritka, csak bizonyos katalizátorként ható ritkafémek jelenléte esetén történik meg (elsősorban stroncium). Magyarországon eddig nem írtak le efféle képződményt, csak a Felvidéken (Ochtinai-kristálybarlang). A Heliktites-terem alján egy kb. 4 méter magas, több tonnás cseppkőoszlop magasodik, mely saját súlyától megcsúszott a törmelékes talpazaton, cseppkőkérge megsérült.
Az ún. HBM-teremben az előbb említettnél finomabb heliktitcsoportok (néhány mm vastag, pár cm hosszú) találhatók. A járattalpon pedig hófehér, képződő cseppkőlefolyás látható, mely egy kb. 6 méter magas, 70 cm vastagságú falhoz támaszkodó sztalagmitból indul ki, mely színében és formájában bükki viszonylatban egyedülálló. A barlang egyéb szakaszain is jellemzőek a fiatal, képződő cseppkövek és lefolyások. Nem ritkák a több méteres, fél méternél vastagabb állócseppkövek. A barlang egyes szakaszain barlangi gyöngyök is találhatók.
| Vissza az Évkönyveink oldalra | Jáspis-barlang fotógaléria | Vissza az MLBE-Főoldalra |