Szlovénia

(Kovács Attila)

A Sezanai Barlangkutató Egyesület megalakulásának 40. évfordulójára nemzetközi barlangász találkozót szervezett, az általuk kezelt Vilenica-barlang előtti rétre. Itt van a házuk is, klubhelyiséggel, büfével, mosdóval, WC-vel, parkolóval, sőt még további mellékhelyiségeket, tábori zuhanyozót építettek, parkolót bővítettek a várható számos vendég fogadására. Az előkészületek javában folytak amikor - egy nappal korábban - megérkeztünk. Később kiderült: a nemzetközi helyett magyar barlangász tábor lett, kicsit furcsa, érthetetlen közjátékokkal.

Augusztus 3-án, 11.15-kor indultunk Miskolcról négy autóval:

Uri Sanyi először utazott barlangászokkal. Kicsit csodálkozott is a társaságon, ő Pihéhez hasonló alakokat várt. "Kemény, szívós, marcona" jelzői nem nagyon illettek a társaság női felére. Hát még akkor hogy csodálkozott, amikor a megszokott utazási tempója (100-120) helyett Klári vezetésével csak 60-70-es tempóval haladt a konvoj. Később megszokta.

Misi kocsija az Astoriánál defektes lett, Pihéék pedig az M1/M7-es szétválásánál elvesztek, de végül mindenki odaért Ajkára Nóriékhoz. Innen aznap már csak Csehiig mentünk. Mint 1993-ban, most is itt aludtunk.

4-én reggel hétkor indulunk tovább. Muraszombat, Maribor, Ljubljana. Nagy a meleg. Du. 5 óra körül megállunk Postojnán (a többiek is hagy lássák a barlangot kívülről!). Divaca után megmutatom a társaságnak a Risnik hatalmas beszakadását. Nagy a sikere, de legalább akkora a Lokev főterén levő élelmiszer áruháznak is. Este 7-kor gurulunk be (az azóta "csúszós úttest" jelzőtáblával ellátott borulós kanyarunkonunkon át - lásd: MLBE Évkönyv 1993.) a Vilenica-barlang parkolójába. A helybeliek nyüzsgése, készülődése megalapozza hitünket, hogy nagy létszámú nemzetközi vendégseregre számítanak. Ehhez képest kicsit talonba tettek: várjunk, majd jön valaki (főnök?) és kijelölik(!) a sátor- és autó-helyünket. Vártunk. Egy óra múlva beszedték 20 DM/fő regisztrációs díjat. Mindenkinek műsort, levonót, prospektust, kitűzhető névkártyát ígértek (holnap, ha beüzemelik az irodát, számítógépet. Ehhez képest semmit sem kaptunk! Riskó Ági vásárolt(! 500 tolar-ért) egy műsorfüzetet. A zárótábortűznél aki ügyes volt megcsíphetett egy levonót. A még ügyesebbje pedig még délelőtt elcserélte a pólóját egy helybelire.) Két óra múlva kijelölték a frissen letarolt és kaviccsal felszórt erdőben levő parkoló egyik sarkában az (örökös, kötelező!) helyünket, majd a sátorverésre használható területünket is. Tábort így már sötétben vertünk.

5-én délutánra volt kitűzve a "tábornyitó ceremónia". Egyéni akcióként elmentünk hát a Rakov Skocjan (Rák-medence) nevű látványos szurdokot megnézni. Természetesen jártunk a Rák-patak nyelőjeként működő Tkalca és forrásaként működő Zelske jame nevű barlangokban, Pihe nem állta meg, hogy ne ereszkedjen egyet az egyik felszakadás 45 méternyi nyílásából, többen bejárták az egyik patakos barlang-alagút sziklafalát, sőt Nóri - nem teljesen saját akaratából - a fürdést is kipróbálta a Rák-patakban. A nap ebben a hűvös szurdokban kellemesen telt el, és ráadásul - a helyismeretemre támaszkodva - megnéztük a Planinai-poljén a Laze melletti Mackovica-barlangot. Még Klári is bejárta, bár a Nagyterembe felvezető szűkületnél nyomdafestéket nem tűrő megjegyzésekkel kísérte igyekezetünket, amíg áttuszkoltuk.

Mire visszaértünk a táborba, minden magyar megérkezett. Volt ugyan egy szlovák társaság is egy hatalmas busz-szerű lakókocsival, sok gyerekkel, de el is mentek pár nap múlva. Jött egyszer egy portugál csapat is, de a szlovének 100 DM regisztrációs díjat kértek tőlük, ezért elmentek. (Két éve a vendéglátóink Portugáliában túráztak!) Az utólag érkezők 100 DM-ás díja a zsúfoltság megelőzésére, a sáskarajként özönlő olaszok ellen lett megállapítva. Ehhez képest a jelenlevő 60 magyar a tábor és a parkoló ötödét-tizedét foglalta csak el, és nem csak olaszok, de más nemzet sem volt a táborban. A találkozó vége felé egy ukrán csoportot is - a távol levő főnökre hivatkozva - egész nap várakoztattak, majd a 100 DM-el sikeresen elijesztettek. A 10 km-re levő Trieszt-beli olasz barlangászok e "nemzetközi" táborról nem tudtak!

A tábor hirdetőtábláján aznap este két túrakiírást találtunk: az egyik a Martinska jama-ba indult, ezt már le is foglalták a BEAC-osok, a másik egy barlangokat is érintő autós/gyalogos (ú.n. trekking) út volt a Kozinski-karszt területére. A betelt barlangos túra miatt tehát 6-án reggel a 15 BEAC-oson kívül mindenki trekkingelni indult. A 18(!) autóból álló konvoj a Beka faluhoz tartott. Innen rövid gyaloglással értük el a falu melletti völgyben a Mitkova barlangcsoportot. Kiszáradt kis patak, szurdok, látványos nyelő, sziklahíd, időnként komoly vizeket is látó egy-két méter szélességű barlangfolyosó - ezek voltak a látványosságok. Az 1000 m fölötti hosszúságú barlangból csak az első száraz 60-80 métert jártuk be - végül is "csak" trekkingeltünk. A közel 50-es létszám miatt két csoportban mentünk itt. A másik csoport energiájával nem bírva bemászott a vizes szakaszig - ez is a konfliktus egyik oka lett este, pedig az egyik szlovén túravezető esett vízbe, nem mi.

Nagy volt a meleg, sokan voltunk, egymásra vártunk, nem haladtunk, pedig érdekes volt az Osp feletti sziklafalban a jókora szádába épített vár romja, amit a mögüle váratlanul feltörő karsztárvíz sodort le valamikor. Érdekes volt a Socerb-vár alatti Sveta jama (Szent-barlang) is, ahol többen majd kiugrottak a bőrükből örömükben, amikor az ottani idegenvezető beleegyezett, hogy néhányan lemásszanak az egyik aknán. A mi guide-jainktól egész nap csak azt hallottuk: Stop! Danger! Azt pedig kifejezetten kitolásnak érezte a társaság, hogy a Dimnice túrája előtti 1½ órás várakozás idejét a Jama v Jezerini megnézésével töltöttük el. Ehhez kb. 10 km-t autózni kellett (ebből 2 km pornyelés), majd egy sűrű, bozótos erdőben, meredek oldalon felkínlódtunk egy két kis teremből álló barlanghoz. A továbbvezető járatról kapott információ: DANGER. (Aki mégis beslisszant, az az ellenkezőjét állította!)

A fel-felizzó hangulatot aztán a Dimnice kissé lehűtötte. Az egyébként is a nap fénypontjának számító barlang fantasztikus volt. A bejárati akna falába spirálisan vájt lejárat, a lenti hatalmas termek, folyosók, cseppkövek mindenkit lenyűgöztek. Persze itt is "fegyelmezetlenkedtünk": néhányan tovább mentek a patak mentén, hiába üvöltöztek "stop"-ot a "guide"-ok. Világítás nem volt lent, de az ötven karbidlámpa mindent be tudott világítani.

Ezzel be is telt a nap: a még hátralevő egy-két barlangbejárat és völgy helyett már minden autó hazaindult.

A másnapi műsort elolvasva a sok rebellis magyar nem bírta tovább: udvariasan, de nagyon határozottan fellázadt. (A barlang ugyanis a Zelske jame lett volna (max. 15 fő) ahol egyrészt mi (miskolciak tegnap) már jártunk, másrészt pedig bárki bármikor elmehet, ha meglátja a sztráda menti Rakov Skocjan-t hirdető táblát. A trekking pedig bemutatott volna 6-8 barlangbejáratot! És még mindig marad 20-30 ember.) Nem igazán értettük mi célból hívták össze a (nemzetközi) találkozót, ha nem akarnak barlangba vinni. A problémánk elővezetése közben kiderült: ők sem értik miért jöttünk ide, hiszen nem sörözgetünk velük este a csűrben. Egyébként is az első nap a "teszt" volt, hogy hogyan viselkedünk barlangban, és egyáltalán nincsenek velünk megelégedve, mert fegyelmezetlenek vagyunk. Különben sincs elég túravezetőjük ennyi emberhez. Egymás céljain és indítékain vitatkozva végül is annyit megígértek, hogy másnapra még egy barlangtúrát beiktatnak. Hiába kértük, egyedül nem engedtek sehová. Fantasztikus képességeink emlegetése sem hatott rájuk: valószínűleg a barlangjaikat féltették.

A sikertelen egyezkedés eredménye a "menjünk haza!" lett. Kaptak még egy napot: mi (miskolciak) elmentünk a Predjama várat megnézni, a többiek a dupla túrára növelt Zelske-jamét választották, Börcsökék átmentek Olaszországba.

A Predjama vár és a barlang (a Jama pod Predjamskim gradom - azaz A barlang előtti vár alatti barlang) megnézése végül nagyon jól sikerült. A barlang túravezetője - miután megtudta, hogy barlangászok vagyunk - a frissen felújított váron is végigkalauzolt (ahol egyébként nincs idegenvezetés).

A táborba visszatérve szinte földbe gyökerezett a lábunk a hirdetőtábla előtt, és mindenféle "hazamenő" gondolatunk elszállt: a több napra előre kiírt programban délelőtt kettő, délután kettő barlangtúra, plusz trekking a "csak bejáratot" kedvelőknek. Az ezt követő napokon aztán annyit barlangászott a társaság, hogy meg is unta. Jártam ismét a Jama v Partu pri Ogradi-ban: a kristályfülke látványa miatt (is) másodszor is megérte. Jártunk a Vilenica kiépítetlen részében: a Fabris-termen át, amely az egyetlen rész a barlangban, ahová bontással (robbantással) jutottak be. Voltam ismét a Lipiska jama hatalmas cseppköveinél és fantasztikus folyosójában. Jártam a Skamprlova hosszabb szintes ágában: igen szép, bár a sok felmászáshoz-lemászáshoz nem lett volna kötelünk legutóbb. Itt is már - mint mindenhol - minden járat ki volt szalagozva. A túravezetők pedig mindig nyűglődtek valamiért. Azért is, hogy betettünk még egy kötelet a Skamprlova 60-as aknájába és azért is, hogy Maci ne menjen xilofonnal a Golokratnába. Az volt még egy nagy lyuk: összesen 120 m mélységű barlang, ami egy 100-as aknából és egy oldalteremből áll. Az alján még világos van, zöld növényzet nő és sok a szemét (közte gránátok). Az akna átmérője is közel 100 m, igen látványos. Utólag nagyon sajnálom, hogy a Skamprlovát követő délutáni programként - fáradtság, éhség és hasonló átlátszó kifogásaim miatt - nem mentem le ide.

11-én csaknem az egész társaság jelentkezett a Skocjanske jama "non-turist" részébe, a Hanke-csatornába. Ez jórészt a sziklafalba vágott, kb. 25 m magasan vezetett 40-50 cm széles "út". A 100 éve épített járat munkálatai közben 5 ember halt meg. A vaskorlát állapota a korának megfelelő, szerencsére az indokoltabb szakaszokon új drótkötél van beszerelve (a régi tartókhoz!). Az út végét a mederben tettük meg a szifonig. Fényképezőt nem vittem, hogy úgysem fogom tudni ezt a nagy teret fotózni, pedig az ötven ember fénye és mozgása csodás képeket eredményezett volna. Többen beúsztak a szifon tavába: ez is fantasztikus és talán megismételhetetlen látvány volt. Aztán utólag mondták a szlovének, hogy fertőzött lehet a víz. Elindultunk kifelé és a fürdősöket előre szalasztották. (Kint persze a lift miatt megvártak!)

12-én délelőtt csak úgy elvagyunk. Imi, Sári és Pihe azért elmegy a Kacna jamába: 280 m mélységű kétágú aknarendszer. 180 m-ig járják be, állítólag a víz miatt nem lehet tovább. Sári azért megnézi: szerinte nincs is olyan nagy víz. Ebben a barlangban bukkan elő egy rövid szakaszra a Reka vize, ami eltűnik a Skocjan szifonjában, mielőtt a Timavo forrásban végleg felszínre kerülne. Mi többiek Portoroz rakpartján égetjük magunkat a nappal.

13-án is hasonló a program, csak Izolában.

14-én indulunk haza, no nem egyenesen - a Soca (az Isonzó) völgyén át. Nova Gorica után megbeszéljük, hogy meg-megállunk. Ehhez a képest az első 70 km-t úgy átszáguldjuk, hogy csoda, hogy megálltunk Kanal mellett egy kis lubickolásra a fantasztikus kőmederben.

Estére érünk Bovec-be a rafting, climbing, bikeing, trekking és más sport(ing) központba. A fiúk morfondíroznak a rafting árán és lehetőségein, majd visszamegyünk a Boka vízesés mellé az erdőbe aludni. (Ekkor még békén hagytak a rendőrök, bár a sok toalett-papírt látva, elég népszerű nemzetközi vadkempinget találtunk.)

15-én Sári, Pihe, Sanyi, Hugi, Misi és én felmegyünk a Kanin-platóra. 500 m-t nyerünk autóval az első felvonó-állomásig, de még így is marad 1200-1300 m. Fent kicsit hideg van, az olasz határt jelentő hágónál majd' el fúj a jeges szél. Rengeteg bunker van itt, még a barlangok is át vannak alakítva tüzelőállássá. Sári matat a törmelékben háborús ereklye után kutatva: sikeresen. Viszonylag tiszta az idő - ellátni a Gortani-ig (mondják akik ott jártak). Még megyünk egy kicsit felfelé: egyre több a beszakadás, hófolt, víznyelő - növényzet alig. Sanyinak elég volt a hegymászásból, leszalad az induló felvonóhoz, Pihe (talán együttérzésből) utána. Maci és Ági szalad elöl, ők azzal jöttek fel, a hágónál találkoztunk.

Négyen maradtunk, elindulunk a rövidebb úton hazafelé. A rövidebb út a nehéz út, III-as lehetne, ha nem volna annyi drótkötél, betonlépcső, lépés, fogás beépítve. A nehéz út után felérünk a platóra. Sokáig megyünk a kopár karszton a Petra Skalarja nevű házat érintve. A hasadékokban azért vannak növények, virágok, néhol rengeteg a havasi gyopár. A Veliki Sedenj hatalmas sziklabordája mellett lefelé szerpentinező ösvényt aztán nagyon untuk már. A kövesutat elérve úgy csaptunk rá az út menti rengeteg málnára, mintha sohasem ettünk volna.

Aznap Imi, Gábor és Matyi bérelt ruhában a saját csónakunkkal vadvizezett egy kicsit a Socán, mások Tarvizióban vásároltak, lődörögtek.

Kicsit meglepődtünk, amikor leérve azt hallottuk, hogy a társaság fele haza akar indulni még aznap este. Mi még látni szerettük volna a Soca felső folyását másnap. Így aztán ketté vált a csapat: a Pihe- és Mici-autó hazaindult, a Misi- és Klári-autó vissza a tegnapi "kemping"-hez. Itt fogtak meg aztán reggel a rendőrök. Először 3000 tolar-t akartak fejenként bevasalni, majd legalább autónként, végül összesen 3000-el elmentek. Mindez hajnali ½5-kor volt, mi pedig ötkor akartunk kelni.

Így aztán száguldottunk hazafelé, a tájat csak az autóból bámulva. Nem is álltunk meg csak a nevezetes 52-kanyaros út közepén, az 1600-as hágón, egy kicsit.

Száva-völgye, Karavanska alagút (8 km, 13,-DM!), Dráva-völgye, Graz útvonalon ¼8-ra értünk Ajkára. Nórit kitettük, de a "Nem maradunk!" is 8-ig tartott (persze Nóri szülei gyümölcslével, kávéval, szendviccsel kecsegtettek.

Innen - bár tudtuk, hogy nehéz lesz - a néhány kávézás szünetét kivéve folyamatosan haladtunk. Miskolc előtt a Pótkeréknél Hugit Sárira cseréltük, és hajnali ½3-ra értünk Lillafüredre. (35, 43-46 sz. kép)