A Lilla-barlangi 10. sz. cseppkőminta csiszolt metszetének vizuális vizsgálata és ennek eredménye
    (Majoros Zsuzsanna)

Az 50.000 évvel ezelőtti törést eljegesedés követte, azaz
globális katasztrófa okozta a Lilla-barlangi kataklizmát?

A Lilla-barlangban vett eddigi minták közül a 10. számú látszik a legérdekesebbnek. A minta a nagy terem valamikor cseppkőkéreggel beborított déli végéből származik. Az egykori cseppkőkéreg kb. 20 cm hosszú, kb. 4 x 5 cm-es, törött darabjára a - vélhetően 50.000 évvel ezelőtti - letörését követően rátelepült egy cseppkőgyertya (sztalagmit). A képződmény-kettőst ott vágtuk ketté, ahol ez a sztalagmit a legmagasabbra nőtt. (Megjegyzés: Ebből a mintából még nem készült kormeghatározás, viszont a cseppkőkéreg eltörésének időpontja a helyi körülmények alapján valószínűsíthetően azonos az óriási, - 120 cm átmérőjű - cseppkőgyertya eltörésének időpontjával, amelyet az óriás gyertya legkülső kérge képződésének (egyelőre csak egyetlen mintán) meghatározott kora alapján 50 ezer évesnek (+/- 6 %) határoztak meg).
    A valamikori cseppkőkéreg és a ránőtt cseppkőgyertya (sztalagmit) anyaga legnagyobb részben hasonló jellegzetességeket mutat, már ami a rétegek színezetét, sűrűségét, felépítését illeti: világos színű, fehéres, vajszínű alapszínen halvány rózsaszínű és halvány barnás árnyalatú rétegeket tartalmaz.

A Lilla-barlangi 10. sz. cseppkőminta metszete

    Lentről felfelé haladva a vizsgálódásunkkal, azaz a képződés időrendjében haladva a múltból a jelen felé; a rétegek sorában, majd az egymásra rátelepülés környékén többféle "rendellenességet" észlelhetünk:
    1. Legelőször az tűnik fel, hogy a "szokásos" fehér, fehéres, rózsás-színű, "laza" szerkezetűnek tűnő rétegek felszíne egy rétegződésbe belevágó, hullámos jellegű felülettel végződik. Ez a hullámos felület a cseppkőkéreg felületén képződött tetaráták metszete is lehetne, esetleg egy visszaoldódási felület, de leginkább egy olyan törési felületre emlékeztet, amelyet később kissé elsimítottak a visszaoldási folyamatok.
    2. Erre a hullámos felületre egy világos szürkének látszó, homogénebb réteg települ. Egy ideig ez a bevonat képződik.
    3. Ezt követően visszatér ismét az ezt megelőzően érvényben volt cseppkőképződés, egy vékony réteg erejéig: egy világosabb színű, halványrózsás, -barnás réteg.
    4. Majd következik az a törés, amelyik kibillenti a cseppkőkérget a korábbi helyzetéből, mert az ezt követően képződő rétegek legfelső "érintősíkja" 20-25 fokkal eltér az előzőekétől.
    5. Erre a törési felületre szürke réteg települ, amely kevésbé "levegős", tömöttebbnek tűnik, és keskenyebb sávban képződött, (kis hozamú, lassú képződés?), s ez hosszú időn át így folytatódik.
    6. Egy idő után pedig ismét "beköszönt" a régi, a cseppkőkéreg kezdeti képződése idején is szokásos anyagösszetétel és képződési sebesség: hasonló rétegekkel épül fel a cseppkő-gyertya, mint hajdanán a cseppkőkéreg a kezdeti szakaszban.

    Hogyan értelmezhető a végigkövetett cseppkő-rétegsor képződési háttere?

    A cseppkőkéreg képződésekor érvényes "eredeti" és a cseppkőgyertya-képződés végén fennálló "záró" körülmények hasonlóak lehettek. Ezt zavarta meg valamilyen esemény, illetve zavarták meg valamilyen események, főként az egymáshoz illeszkedés környékén.

    Az internetes szakirodalomban a hasonló szürke rétegeket - más cseppkővizsgálatok elvégzői erős lehűléshez, eljegesedéshez kötik, s a glaciális jelzőjének tartják.
    Adott volt tehát egy közönséges klímára jellemző anyagforgalom eredetileg, a cseppkőkéreg kezdeti képződésekor. Azután - talán egy kisebb törést követően - valamiért lehűlés következett be (vékony szürke réteg). Egy idő után helyreálltak az eredeti képződési viszonyok, - egy rövid időre (vékony világos réteg a két szürke között). Ekkor jött a nagy törés: a Lilla-barlang termének déli részét beborító cseppkőkéreg széttöredezett, s ekkor vette kezdetét a glaciális időszak is, tartósan, hosszú időre szólóan. Legvégül ismét helyreálltak az eredeti viszonyok, ismét a világos rétegek képződtek, a sztalagmit élete során végig.

    Van-e összefüggés a törés és a glaciális beköszönte között? Lehet-e véletlen, hogy egybeesik a glaciális beköszönte a töréssel?

    Mi okozhat olyan lehűlést, amely először csak kis mértékű, rövid ideig tartó, de másodszorra már jelentős, és hosszú távú?
    Az eljegesedések kiváltói közül a Föld pályaelemeinek változásai fokozatosak, s bár hosszú időre szólóak lehetnek, nem járnak töréssel. A naprendszer csillagközi porfelhőbe sodródása is kiválthat eljegesedést, ám ez is fokozatos, s bár ez is lehet hosszú időre szóló, ez sem jár töréssel.
    Törést okozhat pl. a Bükk-hegység fokozatos emelkedésében bekövetkező hosszabb elakadást követően egy hirtelen "megszaladás", ám ez lehűlést nemigen vált ki. Internetes szakirodalomban számos cikk foglalkozik azzal, hogy jelentős lehűlést az aszteroida becsapódások idézhetnek elő, részben a becsapódás kiváltotta vulkánkitörések hamufelhői következtében. Lehetséges-e ilyen összefüggés?
    Mi történt 50.000 évvel ezelőtt a Földön? Interneten kutatva rábukkantam, hogy 50 ezer évvel ezelőtt egy meteorkráter keletkezett Arizonában, amely a sivatagi körülmények következtében még ma is jól látható. Lehetett annak az égitestnek, amely ezt a krátert ütötte akkora ereje, hogy kéregmozgásokat váltson ki? Ha retrográd irányból érkezett a Földre, és az átlagosnál nagyobb sebességgel rendelkezett, lehetett elég erős hatása, de talán nem elegendő egy glaciálisra is ...
    A cseppkőbevonatok viszont két hullámban érkező hatásról szólnak: először egy gyenge, amelyik után nemsokára helyreálltak az eredeti viszonyok, s azután az erősebb, amit már a glaciális követ. A legfrissebb földtani kutatások egyértelművé teszik, hogy ha aszteroidák érkeznek, gyakran nem csupán egyetlen darab száll magában. Gyakran törmelékfelhők utaznak együtt. Kisebbek, nagyobbak, s az idő távlatában egyre jobban széthúzódóan. A bolygók közelében még az egy darabban érkező égitest is szétdarabolódhat. (Amiként a Lévy-üstökös a Jupiterbe becsapódás előtt.) Elképzelhető, hogy az arizonai okozta az első, kis lehűlést. Azután eltelt egy kis idő, helyreállt a békés nyugalom, s akkor újabb becsapódás, vagy becsapódások érkezhettek. Ha a mai óceánok valamelyikébe érkeztek, a nyomukat azonnal elfedte a friss iszap, nehezen kutathatók fel, csupán a tengerfenék részletes feltérképezése adhat majd a bizonyítékot erre. (Az is lehet, hogy az arizonai előtti kisebbek okozták az első lehűlést, s arizonaival azonos időpontban érkezett többi aszteroida együttesen okozta a tartós lehűlés bekövetkeztét.)
    Véleményem szerint az a tény, hogy a törés és glaciális kezdete egybeesik, nem tekinthető véletlennek, hanem csillagászati történésre és globális hatásra utal. A Föld többi barlangjára kiterjedő vizsgálatok eme hipotézist megerősíthetik (vagy elvethetik).

Miskolc, 2005 február 23.; Módosítva: 2005. november 15. M. Zs.