Mamet-szakadék, Horvátország
    (Botos Zsolt)

    A Mamet-szakadék Horvátország déli részén, Splittől 30-40 km-re található. A barlang egy igen érdekes és a maga nemében valószínűleg egyedülálló, de legalábbis nagyon ritka karsztobjektum, mert méretei miatt nem kell a bejárásához világítóeszköz. A Split környéki hegyvidék, a képeslapokról ismert, szinte teljesen kopár, vakítóan fehér mészkőből áll. A barlang maga egy kisebb fennsíkon található, 760 m tszf. magasságban.

    Az egy évvel korábbi Mamet túrán felbuzdulva, az akkori expedíció tagjai közül többen úgy határoztak, hogy a 2001. április 6-8-i hétvégén egyesületünk ismét bejárja barlangot.

    Horvátországba összesen 18-an indultunk két bérelt mikróbusszal. Az egyik buszban utazott: Ónodi László (Mici), Veres Imre, Kosztolányi Kata, File Ferenc (Maci), Vadász István (Sári), Bihari Zsuzsa (Zsuzska), Forgács Richárd (Terrorista), Krisztián, Hegedűs Dénes. A másik mikróbusszal utazott: Botos Zsolt (Boti), Albert Lacika, Kis László (Láce), Bagi Tímea, Geller Tibor (Tebe), Suga Norbert (Nóbi), Hegedűs Norbi (Zenész), egy debreceni barlangász, becenevén Kis Golyó és Zenész barátja.

    Az első mikrobusz pénteken reggel indult és estére meg is érkezett a fennsík alatt szintben kb. 300 méterre lévő táborhelyre. A második busz péntek délután indult és szombat hajnali négy körül sikerült megérkeznünk. A társaság egyik fele ekkor úgy döntött, hogy ők felmennek a fennsíkra, beáztatják a köteleket és inkább majd fent alszanak még néhány órát. A többiekkel mi reggel fél nyolc körül keltünk. A reggelizést és a cuccolást követően kilenc óra körül indultunk fel. Kb. két óra gyaloglással értük el a barlang bejáratát, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elénk a környező vidékről.

    Két utat szereltünk be az akna déli oldalában, a már meglévő nitteket használva. A barlang bejárata és maga a barlang is monumentális. Tulajdonképpen egy egytagú akna, amelynek mélysége 206 m. A bejárat egy 55 x 45 m-es téglalapot formáz. Az első 80 m-en a barlang ezt a szelvényt követi, majd 80 m-es mélyégben hirtelen kitágul egy 157 x 87 m-es téglalap alakú szelvényre. Nagyon érdekes, hogy a két szelvény között szinte semmilyen átmenet nincs. Fantasztikus, hogy az óriási méretek miatt felszínről is le lehet látni a 206 m-es mélységbe, ahol jól látható a barlang alja. Lámpára nincs is szükség, mert napközben a zsombolyban teljesen világos van. Elképesztő, hogy fentről mennyire nem érzékelhető a valódi mélység, és a méretek. Az ereszkedő barlangásznak csak akkor akad el a lélegzete, amikor az első emberek leérkezése után, fentről megpillantjuk őket a barlang alján, mint gombostűfejeknél is kisebb, a felszínről már nem is látható piros, fehér - kin milyen sisak volt - bolhákat.

    Amikor a barlangász elkezd ereszkedni az első 80 m-es szakaszon, a szokásos módon, a fal mellett halad. Ennek a szakasznak végére érve a falak vízszintes plafonként folytatódnak és mennek át a jóval nagyobb méretű szelvénybe. Itt az ember hirtelen a semmiben lógva találja magát, ahol a legközelebbi fal 40-50 m-nyire van tőle, ha pedig lenéz, nem látja a kötél alsó harmadát, amin majd ereszkedni fog. Egyszerűen eltűnik a semmiben. Lélegzetelállító! Az, hogy a barlangban világosság van, fokozza a tér nagyságának élményét, döbbenetét. Ugyanakkor ez adja Mamet sajátos érzését is, hiszen a legtöbben már máskor, máshol jártunk ekkora, vagy ettől nagyobb méretű aknákban is, de azokban a barlangokban a sötétség sokat enyhít az ilyen méretű aknák félelmetességén. Az ember máshol nem látja mekkora térben és milyen magasságban is van. Közöttünk is volt több olyan ember aki a felszínről lenézett, majd azt mondta: nem megyek le, de volt olyan is aki a 80 m-es első kötélszakasz végén nézett le, majd visszafordult és kijött. Én magam is kétszer-háromszor nekiduráltam magam a rövidkantár kiakasztásának és az ereszkedés megkezdésének, mire elszántam magam és elkezdtem ereszkedni.

    Ennek egyébként külön története van. Mici (Ónodi Laci) ment lefelé előttem. Megérkeztem a megosztáshoz átszereltem, megálltam a nittben és lenéztem, hogy mikor szerelhetek ereszkedésbe, majd visszahőköltem! Alattam kb. 80 méterrel lejjebb volt Mici, aki még éppen felismerhető méretű volt, de csak abból lehetett eldönteni, hogy még a kötélen van, hogy az feszes volt. Először nem találtam a többieket, majd észrevettem az alig látható pici színes bolhákat a barlang alján, amik, akik a többiek voltak. Olyan kicsik voltak, hogy nem is látszott már, hogy emberek, csak a színes sisakok, mint apró színes mászkáló pontok jelezték, hol is vannak. Ekkor megfordult a fejemben, hogy innen majd ki is kell jönni, és talán most kellene visszafordulni. Amíg Mici ereszkedett, volt időm ezen elmélkedni, de amikor felkiáltott, hogy indulhatok több sikertelen próbálkozás után végül is nekiduráltam magam, kiakasztottam a rövidkantárt és elkezdtem ereszkedni.

    Egyébként nagyjából déltől kezdtünk el lefelé ereszkedni. Akik végül is lementek a barlangba: Mici, Zenész, Imi, Lacika, Láce, Tebe, Boti, Kata, Maci, Kisgolyó, Sári. Zsuzska a nittig ereszkedett, onnan visszafordult és kiment. A többiek nem jöttek le.

    A barlang alja nagyméretű kőtörmelékkel borított és nagyjából minden oldala felől a középpontja felé lejt. Némelyik szikla teherautónyi méretű. Mivel világos volt, a tér valahogyan valószerűtlen és átfoghatatlan volt a hatalmas méretek miatt. Csak akkor érzékeltük a valós méreteket, ha egy-egy ember is benne volt a látótérben és mutatta a valódi arányokat.

    Található lent egy kisebb oldaljárat, amelynek talaja humuszos, termőföldszerű anyag és kőtörmelék, de ember által járható továbbvezető járata nincs. Ivóvizet nem kellett (volna) levinni, mert víz található lent, bár nem tudtuk eldönteni, hogy egy lenti forrásból származik, vagy a felszíni közvetlenül befolyó vizek gyűltek össze egy mélyedésben. Mindenesetre nagyon tiszta volt, ittunk és főztünk is belőle.

    Az egytagú bejárati akna alsó nagyobbik részében a falon több (2-3) oldaljáratnak látszó, oldalsó kürtő is nyílik, de azok megközelítése eléggé nehézkes, mivel a kötéltől vízszintesen kb. 40-50 m-nyire vannak. Ereszkedésből, vagy mászásból ezért nem lehet őket megközelíteni. Az egyetlen módszernek az alulról történő kimászás látszik. Nincs információnk arról, hogy ezt bárki eddig megtette volna. A kürtők egyébként vélhetően a felszín felé mennek, amennyire a kötélről, ilyen távolságból meg lehetett ezt állapítani.

    A barlang alján fotóztunk, főztünk, majd az utolsó ember leérkezése után az elsők indultak is kifelé, mert lent meglehetősen hideg volt. Több helyen hó volt a talajon, ami azt jelenti, hogy hőmérséklet talajszinten sehol sem nagyon haladta meg a nulla Celsius fokot. Célszerű külön a lent tartózkodáshoz egy melegebb polárkabátot levinni. Mi egyébként műnyúlban ereszkedtünk le, de overál nélkül, mivel a méretek miatt sáros részhez nemigen ér hozzá az ember.

    A kifelé mászás ideje emberenként változó volt, kb. 18-25 perc és 1 óra 50 perces intervallumok között. (Ez utóbbit jelen írás szerzője produkálta, igaz korábbi balesete miatt egy lábbal.) Kb. 19 órára mindenki kint volt a barlangból és ki is szereltünk. A kijövetel során legrosszabb a kötél alsó harmada volt, mert itt a nyúlása 4-5 m-es, ezért eleinte nagyon lassan haladt az ember, ami pszichikailag (és fizikailag is) eléggé kellemetlen.

    Mire leértünk a táborhelyre, már nagyjából besötétedett. Eredetileg azt terveztük, hogy kialusszuk magunkat és vasárnap kényelmesen hazaautózunk, de az idő késő estére elromlott. Ezért aztán 22 óra felé úgy döntöttünk, hogy az egyik mikróbusszal hazaindulunk. Másnap reggel 6 óra körül érkeztünk Budapestre és 9 körül Miskolcra. Az úton szinte végig esett az eső. A másik busz utasai megpróbáltak aludni, de éjjel 1 óra felé ők is hazaindultak, mert a viharos szél zaja lehetetlenné tette az alvást. Ők valamikor hajnalban lépték át a magyar határt és dél körül értek haza Miskolcra.

    Az expedíció a kissé hajszolt tempó ellenére is rendkívül jól sikerült. A barlangról csak felsőfokú jelzőkkel lehet beszélni, és mindenkinek nagyon ajánljuk, aki nem a megszokott barlangi élményekre vágyik. A résztvevők közül többen is elhatároztuk: visszajövünk és ismét lemegyünk a Mametbe egy nyugodtabb tempójú túrával. Ezen sorok írása közben már ki van tűzve a következő Mamet expedíció időpontja, amiről remélhetőleg és valószínűleg a 2002-es évkönyvben számolok majd be.